Magyarországon generációk óta létezik egy szó, amit szinte mindenki ért: maszekolni.

Azt jelenti, hogy az ember becsülettel ledolgozza a heti negyven óráját a munkahelyén, aztán amikor más pihenni indul, ő előveszi a szerszámokat, és kezdődik a második műszak. Villanyt szerel. Burkol. Fest. Autót javít. Gipszkartonozik. Ki mihez ért.

Patrik húsz éven keresztül pontosan így élt.

Negyvenéves, két gyermek édesapja, a gyerekek 8 és 11 évesek. Főállásban olyan munkarendben dolgozik, hogy a heti munkaidejét négy nap alatt teljesíti, így a péntek, szombat és vasárnap szabadon marad. Legalábbis papíron.

Mert Patrik számára ezekből a napokból hosszú éveken keresztül rendszeresen munkanap lett. Kitanulta a gipszkartonozást, tanfolyamot végzett, gépeket vásárolt, és húszéves korától kezdve szinte folyamatosan vállalt munkákat a főállása mellett.

– Jó pénz van benne – mondta. – Van olyan hónap, amikor heti három nap gipszkartonozással többet keresek, mint a főállásomban.
Húsz év alatt azonban nemcsak a családi kasszában gyűltek a forintok. A terhelést a teste is gyűjtötte.

Negyvenéves korára megérkezett a teniszkönyök. A neve félrevezető. Nem kell hozzá teniszezni. A teniszkönyök egy túlterhelésből kialakuló állapot, amelynél az alkar izmainak és inainak ismétlődő igénybevétele miatt jelentkezik fájdalom, jellemzően a könyök külső oldalán. Egy olyan embernél, aki éveken keresztül csavaroz, emel, tart, szerel és sokszor fej fölött dolgozik, ehhez teniszütőre sincs szükség.

Patriknál a fájdalom egyre erősebb lett. Egy idő után már a hétköznapi munkavégzéshez is komoly fájdalomcsillapításra volt szüksége. Próbálkozott lökéshullám-terápiával, kapott szteroidos kezelést is, de a problémája nem rendeződött megfelelően.

Végül megszületett a döntés: műtétre lesz szükség. És ekkor már nem a könyöke fájt neki a legjobban. Hanem a számok. A műtét után hetekig nagyon komolyan kímélnie kell a jobb kezét, és várhatóan hónapok telnek el, mire teljes értékűen vissza tud térni a munkába. Patrik pedig jobbkezes.

– A főállásom még csak rendben lesz – mondta. – Ott lesz táppénzem. De mi lesz a maszekkal?

Ez nagyon magyar mondat. Mert amikor egy család húsz éven keresztül hozzászokik ahhoz, hogy a főállás mellett rendszeresen érkezik egy második jövedelem is, egy idő után az már nem „pluszpénz”. Beépül az életbe.

Abból lesz jobb nyaralás. Gyerekek költsége. Felújítás. Autó. Megtakarítás. Biztosítás. Vagy egyszerűen csak egy kicsit kényelmesebb hónap.

Patrik szerencsés helyzetben volt abból a szempontból, hogy a főállásában megfelelően bejelentett munkaviszonnyal rendelkezik. A táppénz, a korábban félretett pénze és a családi tartalék együtt lehetővé teszi, hogy átvészeljék azt az időszakot, amíg újra munkába tud állni.

Volt azonban még valami. A magánbiztosítása. A műtét és a kapcsolódó szolgáltatások miatt várhatóan körülbelül 1 millió forintos biztosítási összeg érkezik hozzá.

Amikor annak idején ezt a biztosítást megkötöttük, természetesen úgy gondolkodtunk, ahogyan a legtöbb ember: ha történik valami, legyen pénz a kieső jövedelem pótlására és a megnövekedett kiadásokra.

Most azonban egészen más ötlet született.

– Mi lenne, ha ebből nem a kiesett pénzt pótolnánk? – kérdeztem.
Hanem megpróbálnánk elérni, hogy ugyanez még egyszer ne történjen meg?

Ekkor került szóba az exoskeleton. Ma már léteznek fizikai munkákra fejlesztett külső vázak, amelyek a testen viselve segítik a fizikailag megterhelő munkát. Gipszkartonozásnál különösen érdekesek lehetnek, hiszen a mennyezeti és más fej fölött végzett munkáknál támogatják a karokat, és csökkenthetik a váll, illetve a nyak terhelését.

Van olyan aktív rendszer is, amely akkumulátor segítségével karonként akár körülbelül 5 kilogrammnyi támogatást képes adni a munkavégzéshez.

Patriknak nagyon megtetszett a gondolat. Így született meg a terv: a biztosításból érkező közel 1 millió forintot nem egyszerűen feléljük a lábadozás hónapjaiban. Abból olyan exoskeletont vásárolhat, amely a műtét utáni teljes felépülést követően segíthet neki abban, hogy fokozatosan, kisebb fizikai terheléssel térjen vissza ahhoz a munkához, amelyet húsz éve végez.

Természetesen egy ilyen eszköz sem garancia arra, hogy többé soha nem lesz egészségügyi problémája. És a műtét utáni visszatérés ütemét sem egy biztosítási tanácsadó, hanem az orvosa és a rehabilitációs szakemberek határozzák meg.

De a lehetőség ott lesz. És itt kapott számomra egészen új értelmet az öngondoskodás. A biztosítási pénz eredetileg arra szolgált volna, hogy segítsen túlélni néhány nehezebb hónapot.

Ehelyett most esélyt adhat arra, hogy Zoltán beruházzon a saját jövőbeni munkaképességébe.

Ha nem lett volna biztosítása, valószínűleg előbb vissza kellett volna térnie dolgozni, majd hónapokon keresztül újra maszekolnia azért, hogy összegyűjtse egy ilyen eszköz árát.

Most megfordult a sorrend. Először felépül. Utána beruház abba, hogy a teste a következő húsz évben talán kevesebb terhelést kapjon.

És csak azután kezd újra dolgozni.

✨ Tanulság

Az öngondoskodásról sokszor azt gondoljuk, hogy azt jelenti: legyen pénzünk, amikor baj van. Pedig néha ennél többet jelent.

Nemcsak azt, hogy legyen miből átvészelni a nehéz időszakot, hanem azt is, hogy legyen lehetőségünk változtatni azon, ahogyan tovább élünk és dolgozunk.

Patrik biztosítása most nem egyszerűen egy műtét után fizet. Hanem talán hozzásegíti ahhoz, hogy amikor újra felemeli a gipszkartont a feje fölé, már ne egyedül az ő két karjának kelljen megtartania.

Kiss Péter
Biztonsagérzet.hu alapítója

👉Kövess minket BIZTONSÁGÉRZET tippekért: Facebook