A segítségkérés nem gyengeség
Sándor története – amikor a vagyon nem egyenlő a készpénzzel
Sándor ügyfelem közgazdász. Egy másodgenerációs magyar vállalkozás tulajdonosa. A szülei egy egykamionos vállalkozással kezdték. Amikor nyugdíjba mentek, átadták a céget Sándornak. Ma már:
- több mint száz kamionnal dolgoznak,
- energiatermeléssel is foglalkoznak,
- és a raktározásban is komoly szereplői a magyar gazdaságnak.
Sándor mindig tudta, honnan jött. Egy volt osztálytársam ajánlásán keresztül kezdtünk el beszélgetni biztosításokról. Ez tizenöt éve volt. Azóta nemcsak ügyfélként maradt mellettem, hanem sok kollégáját is hozzám irányította biztosításkötésre.
A bizalma igazán akkor vált sziklaszilárddá, amikor egy ilyen kollégája egy munkahelyi baleset következtében hirtelen életét vesztette egy kamionos parkolási balesetben.
Sándor kikérte a véleményemet, mert az okozó kamion felelősségbiztosítója ki akart térni a személyi sérüléses kártérítés alól. Az indoklás szerint nem közúton, hanem egy zárt parkolóban történt a baleset.
A helyzet jogilag és emberileg is kényes volt.
Az én álláspontom egyértelmű volt:
👉 mivel a kamion rendszámos tehergépjármű,
👉 és munkavégzés közben történt az eset,
👉 nem szabad elfogadni a biztosító elutasító álláspontját.
Ez az irány ügydöntőnek bizonyult, és végül az elhunyt kolléga családjának javára fordította az ügy kimenetelét. Egy-két nappal később lezajlott a temetés is. Sándorral együtt leróttuk a kegyeletünket. Ott, abban a helyzetben vált számomra is teljesen világossá, mennyire fontos számára, hogy a munka és a pénzügyi kapcsolatok ne csak számokról szóljanak, hanem emberi értékekről is.
Amikor ezt felismerte, onnantól kezdve minden biztosításának intézésével engem bízott meg. Akkor is, ha néha az általam javasolt megoldások nem pont a legolcsóbbak voltak a piacon.
Mert számára addigra világossá vált:
👉 a biztonság nem mindig ott van, ahol a legkisebb a díj,
👉 hanem ott, ahol emberileg is számíthat valakire.
Amikor a „gazdag ember” is pénzzavarba kerül
Tizenöt év után azonban egy érdekes pénzügyi fordulat állt be az életében. Még a nagyon nagyra nőtt vállalkozásoknál is előfordulhat, hogy:
- átmeneti pénzügyi zavar jelentkezik,
- és ez nem hosszú távú probléma,
- hanem rövid ideig fennálló likviditási helyzet.
A gazdag vagy tehetős embereknél sokszor: 👉 nincs sok magánpénz. Nem azért, mert nincs vagyonuk. Hanem azért, mert:
- a vagyon a vállalkozásban van,
- a fejlesztések folyamatosan viszik a pénzt,
- és magánemberként meglepően kevés készpénzből gazdálkodnak.
Sándorral is ez történt. Olyan mértékű fejlesztésekbe kezdett a cégben, hogy egyszer csak elfogyott a magánpénze, és a nagy értékű családi házára a házbiztosítást nem tudta befizetni.
A biztosításkötés azonban nem csak számokról és szerződésekről szól. Megkérdeztem Sándort: Elfogadná-e azt a felajánlást, hogy arra az egy-két hétre, amíg átmeneti pénzügyi nehézségei vannak, magánemberként segítek, hogy a nagy értékű ház biztosítása ne szűnjön meg, a 60 nap türelmi időből ne fusson ki. Bécsben történt pár éve olyan, hogy egy hasonló helyzetben a türelmi idő letelte utáni héten égett le egy 1 millió Euró értékű ház. Ekkor a biztosító már nem visel kockázatot az ügyfél helyett, hisz bizonyítható módon a pénzintézet időre kiküldte a díjfelszólítókat, az elmaradt biztosítási díjról. Bár az ügyfél VIP ügyfélnek számított, a biztosító itt jogosan ált el a kártérítés elől.
Sándor nagyon őszinte volt. Elmondta, hogy ez a helyzet megviseli. És akkor én is elmondtam neki egy történetet. Egy olajfúró torony tanulsága: egy pénzügyi konferencián hallottam ezt a történetet. A Mexikói-öbölben egy nagy olajtársaságnak volt egy olajfúró tornya. A torony:
- rendkívül jó mező fölött állt,
- mégis alacsony hozammal termelt.
A cég egy pszichológust küldött ki. Nem mérnököt. Nem műszaki szakembert. A pszichológus:
- körbeültette az embereket,
- látta, hogy zártak, zordak, alig beszélnek egymással,
- és gyakorlatilag nem is ismerik egymást, pedig 24 órában együtt dolgoznak.
Megkérte őket, hogy mindenki meséljen magáról. Kiderült:
- nem mernek munka közben segítséget kérni,
- mert azt hitték, hogy ez gyengeség,
- és egy ilyen kemény környezetben ez „nem fér bele”.
A pszichológus elmondta nekik: az erős ember meri elmondani a gyengeségeit, mer segítséget kérni, mer hibázni. Néhány hónapon belül: 👉 az olajfúró torony az egyik legjobb hozamúvá vált a térségben. Nem kellett műszaki fejlesztés. Csak emberi nyitottság.
Sándor pontosan ezt tette. Segítséget kért. Megnyílt. Elfogadta az emberi támogatást. Így nem szűnt meg a nagy értékű házbiztosítása.
A szerencse forgandó. A vagyon mozog. A piac változik.
De a becsület állandó.
Azt mondta: a jövőben a biztosítási döntéseinél is ezt a tapasztalatot figyelembe fogja venni.
👉Hasonló, értékadó tartalmakért kövesd a facebook oldalamat! Facebook
Kiss Péter
Biztonsagérzet.hu alapítója
Megosztás:
